Lö költözés~

Elköltöztettem a blogomat, végleg, erre már nem fogok írni.

Az új blog cím: http://sidafecske.blogspot.com/

A másik blogon is szeretettel várlak benneteket (:

Az első nap~

A mai napon volt az első az új melóhelyen. Többek között kurvára befostam, hogy nem érek be időben mert a  buszon olyan 3/4 6 körül farolt be, és az oda út negyed óra + átöltözés.  Tehát a hülye busz menet rendek miatt ilyen kis nagyon sietős volta dolog. Köszöntem a főnöknek, ő meg adott mindenféle melót.  Vicces volt, hogy ott melóban sok a darázs, én meg ugye allergiás vagyok a csípésükre. Nem olyan bejövős így a dolog.  De azért jó volt. (: Az egészben az volt a fura, hogy nem üvöltöttek velem. Volt amit sokszor megérdeklődtem, és mégis elmondták rendesen.  Úgy igazából nem akarok véleményt mondani, mert nem akarom magam elszólni.

Ezzel kapcsolatban még annyit, hogy annyira vicces dolognak tartom ahogyan anya viselkedik. Ő úgy érzi, jó amit csinál, hogy már kora reggel felbassza az agyam, meghasonlók. Mondanom sem kell én ennek nem örülök. Főleg, hogy mostanság nővéremmel karöltve cseszegetnek. Ez esik a legszarabbul. De hát, hozzá kell szokni. Nem sokára talán jobb lesz. (:

Porerface & Trollface

No, hát lö csókolom : >

Nem írtam… nos azért mert nem is akartam, nem volt rá hangulat.

Hát nézzük…~
Spanyolország~~~~ Jó szar volt ; >
Nos, ez nem teljesen igaz. Vettem cuccokat barnultam, éleztem a pihit…~ Nem volt jó a szoba/társnőm viselkedése/ meg úgy az egész placc…~ a kaja az finom volt, csak a spanyolok, nem tudnak húst sütni.  De azért, csak híztam ott is. xD Óh, jeah…~ No, akkor voltunk még Marinalandben delfineket meg madarakat lesni, jó voltak pingvinek is xD ~
Azt nagyon élveztem, jó volt, ott le is sültem…~
Sokat voltam tengeren, mondhatnám, de ez nem annyira igaz… :C Viszont sokat vásároltam. : > Vettem magamnak papucsot,nyakláncot, fülbevalót,pénztárcát. ~~~ : >
Az oda, és a vissza út viszont rossz volt. Nagyon rossz! Pár képet azért a végére majd ellövök nektek. (:

Más:~~~

Elkezdődött a suli, munkahelyet váltottam. Szerdán lesz az első napom. Kíváncsi leszek. (: No mi volt még, mostanság leamortizáltam a lábam többszörösen. xD
Tegnap voltam fönn Pesten, Hugh Jachmannt nézni, nem volt ott, csak kartonból kivágva :<
De azért jó volt talizni Willcivel és Kakuval <3 bizonyos dolgokat át beszéltünk. Például, hogy elkéne vinnünk azt a kartont. xDDDD  Palacsintázunk egyet aztán én indultam haza. A lépés úgy jött ki hogy haza kellett gyalogolnom, Altáróról, az olyan 4 km lehet xD De jól esett *dummy* .

Holnap suli… egy érdekes napnak nézünk elébe. ~ =D
No, legyen ennyi elég. <3

Képek:

 

Hát akkor pihenjünk…~

Nos újfent elutazom… most külföldre. tavaly is, és most idén is, Spanyolországba utazom, annyi fordulattal, hogy idén montecarlóban is várost nézünk és Nizzában szállunk meg.

Persze majd rakok fel fotókat, ha sikerül ide is, és majd megint írok hogy mi a helyzet =D

Várom is meg nem az a helyzet. Remélem jó/jobb lesz mint tavaly.

Azért eljött az idje…

Nos, hát eléggé régen írtam~
Igazából, nem is emlékszem már honnan kell, írnom.. ja, meg van xD
Tehát Jászberény után, voltak nálunk rokonok. Nagyon jó volt *-* Aztán voltam Százhalombattán =D
Lilinél voltam, Messékkel annyira jó volt *.* cosplayeztünk én egy cp – rucival (alkati adottságok végett) összesen 6 cp-t tudtam kihozni magamból.
Ise Nanao
Lisa Yadomaru
Kuchiki Rukia
Ishida Uryuu
Kurosaki Karin.

Tiszta jó vagyok…~ Szóval miután meg volta cosplay vissza sétáltunk Liliékhez és elkezdünk ökörködni xD
A legviccesebb a vacsora volt chips csoki mi egyéb… addig esszük, amíg nem kell adózni érte xD na jó ez durva volt…
Ott amúgy meg is fáztam és szerencsére már lábalok ki belőle, de azért szar… =/
A szobám… nem lesz kész mire utazunk el… legalábbis, nem tudom lefesteni meg ilyesmik..
Az új fal már fel van rakva, apa nem sokára össze is rakja a fűtést.. aztán már csak festenem meg takarítanom, meg lak berendeznem kell a szobám… jajjj de jó lesz suli meg meló közben… No nem baj~
Igaz is, most amjd postolok soul eaterről is mert nézem, aztán folyamatosan jönnek majd a Spanyol bejegyzések, mert ugye idén is megyek. ~ No béke emberek, cső puszi és pá ~~~~~~~~

Bővült elérhetőségek!

Mostantól két email címen írhtatok nekem. (nem mintha eddig tettétek volna xD) 
De azért mégis XD 

Első számú email továbbra is: sidafecske/kukac/gmail.com 
Második email:  sidafecske92(kukac)myspace.com  

Továbbá kommentben is nyugodtan írhtatok =D 

Csuda jó hétvége! <3

Pénteken hajnali 2:50 perckor a rádióban már mondták a  híreket, az eső szüntelen esett és én felkeltem, 40 percel az órám előtt. 3-ig forgolódtam. Aztán mégis felkeltem. Lefürödtem, sminkeltem, hajat  igazítottam, ellenőriztem a csomagom. 4:50kor pedig indultam ki a buszomhoz. Azzal mentem végig Pestig. Leszálltam metró jegyet és ajándékot vettem.  Felszálltam a metróra, aztán át is szálltam másikra. A Stadionoknál, keresgéltem egy ideig a Volán állomást, végül megtaláltam. (: Elértem kényelmesen a buszom. Felszálltam, a jegyet Jászberényig kértem. Elindultunk. Úton Jászberény felé, egyre kevesebb és kevesebb hegy lett. Dombok lettek… apró dombok. Jászberénybe érve csörögtem hamucicának, hogy itt vagyok ragyogok. (:  Kicsit várnom kellett rá, mert picit későn szóltam… aztán amikor rohadtul nem is számítottam rá, hirtelen átölelt valaki.  Aztán valaki letámad szemből. Haineko és Amy közösen jöttek kiértem. Majdnem elsírtam magam. Elindultunk hozzájuk, és dumálgattunk. (: 
Oda érve, köszöntem anyukájának és odaadtam az ajándékot. Nos, igen nálunk hagyomány, és belém is nevelték, hogy ha valaki vendégül  lát, azt illik megajándékozni. Így tettem én is. (: Örült neki. Aztán ökörködtünk, kártyáztunk, elmentünk fagyizni~. Megismertem az apukáját is. (: Nagyon aranyos, és tiszta jó fej. (: 
Pénteken nem maradtunk fenn olyan sokáig. Másnap hajnali 10 órakor felkeltünk. Reggeliztünk, kockultunk, elmentünk sétálni. Haineko meghívott minket egy koktailra és egy pizzára. Degeszre hamizva magunkat, sétáltunk, fagyiztunk. Hazamentünk, aztán karikás ostoroztunk, én 3x próbálkoztam 4.-re már csattogtam. (: Nyilaztam is *.* az nem ment olyan jól mint az ostor, de azt is élveztem. Este még vizipiáztunk, kockultunk, filmet néztünk, és hajnalban bolognait kajáltunk. xD  Olyan vicces volt. xD 
Hajnali 3-kor tértünk nyugovóra. Én hamar bealudtam. Másnak reggel szintén 10kor keltünk~ kockultunk, ökörködtünk, kártyáztunk… sajnos mi 17:00kor pedig búcsút intettünk Jászberénynek. Hazafelé bealudtam. A végállomáson elmentem wc-re, aztán futottunk a metrohoz, onnan a csatlakozáshoz, onnan, a buszunkhoz de az már durva sprint volt. Végül Dorogon átszálltam a Táti buszomra, és már a hegyeket nézve, tudattam magammal, itthon vagyok. ~
Amikor haza értem anyum és apum is örült nekem, felérve a szobámba nem lepődtem meg a látványon… a szobám már átalakulóban, romok között csak az ágy és a szekrények összetolva nyújtanak konfortos hangulatot. Sebaj. 18.-ikáig apum szerint bőven készen leszünk. Ezzel kapcsolatban csak annyit: Merem remélni. (:

Előző korábbi bejegyzések

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.